Ildi és Józsi esküvője

Egy július végi esküvőre is hivatalos voltam egy falucskába, ami nem messze fekszik Soprontól. Bár a pár már nem ott él, az esküvőt mégis a szülőfalujukban rendezték meg. Szép gesztus ez a szülők felé és nem utolsósorban hangulatos is egy ilyen falusi lagzi. A menyasszony nővérei a szépségiparban dolgoznak, ezért a smink és a fodrász családon belül lett "elintézve". Mindezt persze a szülői házban, ahol az öltözködés folyamata is történt. Külön említést érdemel Ildi ruhája, ami nekem nagyon tetszett, könnyű volt fotózni és jól is állt a menyasszonynak. A templomi szertartás után elmentünk bulizni egyet a környék egyik vadászkastélyába. Jó hangulat volt, sok pillanat került megörökítésre. Egy kis pihi után pedig jőtt a kreatív fotózás.

Erről beszéljenek a képek.

Katt!

 

Facebook

Kövess minket a Facebook-on!

Információk

Négy vakuból és számos fényformálóból álló mobil stúdiószettel állok, megrendelõim szolgálatára.

A felszerelés kitelepítése bárhová lehetséges, így a fotózás megoldható mindeféle helyszínen, a legnagyobb kényelemmel.

Ez akkor fontos, amikor a munkahelyi, vagy otthoni környezetet felhasználva szeretné elkészíttetni képeit.

Ez a szolgáltatást általában fogorvosi rendelõk, éttermek, óvodák és iskolák szokták igénybe venni. 

Szolgáltatások

- esküvõfotózás

- eljegyzés fotózás (info mail-ben, vagy telefonon) 

- portréfotózás

- gyermek és babafotózás

- tablófotózás

- panorámafotózás (360 fokos virtuális túrák)

- rendezvényfotózás (igény szerint telepíthetõ stúdiófelszereléssel) 


Online felhasználók

Oldalainkat 4 vendég böngészi