Hajni és Laci esküvője

Augusztus első hétvégéjén Pestre szólt a meghívóm. Egész napos program aktív résztvevője voltam, így már reggel a fodrászüzlet vendége lettem. Itt kellett Hajni frizurájának és sminkjének az elkészültét rögzítenem. Utána a szülői házban egy kis öltözködés, majd a szertartások következtek. Ezek után pedig az elmaradhatatlan lagzi. Kiváló buli volt, a résztvevők nagyon jól érezték magukat, sokan ropták a táncot. A kreatív fotózásra egy másik időpontot szemeltünk ki, ami szintén Pesten készült. Nagy szerencsénk volt a helyszínekkel, olyan helyekre is bejutottunk, amiről nem is álmodtam, hogy sikerülhet. Ez köszönhető volt a manapság oly ritka pozitív gondolkodásnak és jóindulatnak.

Katt a képre a diavetítés megtekintéséhez!

 

Facebook

Kövess minket a Facebook-on!

Információk

Négy vakuból és számos fényformálóból álló mobil stúdiószettel állok, megrendelõim szolgálatára.

A felszerelés kitelepítése bárhová lehetséges, így a fotózás megoldható mindeféle helyszínen, a legnagyobb kényelemmel.

Ez akkor fontos, amikor a munkahelyi, vagy otthoni környezetet felhasználva szeretné elkészíttetni képeit.

Ez a szolgáltatást általában fogorvosi rendelõk, éttermek, óvodák és iskolák szokták igénybe venni. 

Szolgáltatások

- esküvõfotózás

- eljegyzés fotózás (info mail-ben, vagy telefonon) 

- portréfotózás

- gyermek és babafotózás

- tablófotózás

- panorámafotózás (360 fokos virtuális túrák)

- rendezvényfotózás (igény szerint telepíthetõ stúdiófelszereléssel) 


Online felhasználók

Oldalainkat 4 vendég böngészi