2012. január 28. szombat, 17:40
adminisztrátor
Szerencsére sok szép dolog történik az emberrel, mikor embereket fotóz. Leginkább igaz ez az esküvőkre. Aranyos, szerelmes párocskák, akik imádják ha fotózzák őket.

Így van ez Eszterrel és Janival is, akiknek az esküvőjét tavaly tavasszal fotóztam Mosonmagyaróváron. Annyira megkedvelték ezt a fajta kis mókát, hogy nyárom bejelentkeztek még egy session-re.

A csavar ezután következett, ugyanis megbeszéltünk egy újabb fotózást, ami a nyár végén került lebonyolításra.

Nagyon jól esett, hogy ennyire megkedvelték a fotózást. Gondosan ki is válogattuk a helyszínt, bár most nem volt semmi csili-vili, hanem inkább az egyszerű, de nagyszeű alapelvet követtük.

A természet lágy öle volt a cél, a szépen festő késő délutáni fényeket segítségül hívva.

Úgy gondolom, hogy most sem okoztam csalódást nekik.
Reméljük hamarosan a pocakfotók következnek.:-)

Üdv Nektek Eszter és Jani, sok boldogságot és jó egészséget!!
2012. január 02. hétfő, 11:25
adminisztrátor
Ismét egy szép helyen jártam, ahol még eddig nem volt szerencsém fotózni. Ez pedig a Velencei-tó volt. Anikó és Tibcsi Gárdonyba invitált az esküvőjükre. A készülődéssel kezdtük a napot egy high tech szállodában. Már ekkor beszélgettünk róla, hogy ide vissza kéne jönni pár fotó erejéig. Ezt az ötletünket valóra is váltottuk másnap. A kreatív rész másik felét, pedig egy Budapest melletti csinos kis kastélyban készítettük. Szombaton még volt lehetőségem egy fergeteges lagzin is részt venni. Mint minden esküvőnek, ennek is élveztem minden percét.
Katt a képre a slideshow megtekintéséhez!

2011. december 26. hétfő, 10:12
adminisztrátor
Így karácsony tájékán már van időm egy kicsit a weboldallal is foglalkozni, folytatom a sorozatok feltöltését. Szeptember elején járunk, Reni és Péter esküvőjen. Nem mindennapi esemény volt a lakodalom, ugyanis teljes mértékben szakított a magyarországi hagyományokkal. Egy hangulatos kis budapesti étteremben került megrendezésre az összejövetel. Nem volt vőfély, nem volt lakodalmas zene. Helyette egy nagyon hagulatos lágy zenéjű cimbalom gondoskodott az aláfestő zenéről, mialatt a vendégek vacsoráztak. Természetesen a menyasszonyi torta nem maradhatott el. Az esküvőn reggel óta jelen voltam, a készülődéstől. Nagy élmény volt a fotózás, sok értékes pillanatot lehetett megörökíteni.
Nálam viszont biztosan beszédesebbek lesznek a képek.
Katt a fotóra!

Módosítás: ( 2011. december 28. szerda, 14:23 )
2011. december 24. szombat, 13:37
adminisztrátor
Minden kedves eddigi és leendő ügyfelemnek és az oldal látogatóinak:

2011. november 13. vasárnap, 10:19
adminisztrátor
Eljött a szeptember is. Igazi nyári idő volt, ami mostanában egyre jobban jellemző az ősz első hónapjára. Egész napos meghívásom volt arra a napra, ami nagyon tartalmasan telt.
Korán kezdtük a készülődést, ami után egy kis pihenő következett. A szertartás Ausztriában került megrendezésre egy gyönyörű szép templomban, ahol olyan nagyszerű fények voltak, hogy öröm volt fotózni.
A kreatív rész sem maradhatott el, bőségesen készítettük a fotókat.
Katt a képre!

Módosítás: ( 2011. november 13. vasárnap, 10:29 )
2011. november 13. vasárnap, 10:06
adminisztrátor
Már ezerszer megfogadtam, hogy nem fogom azzal kezdeni a beszámolómat, hogy "már megint egy nagyon aranyos párt fotóztam", de a sors mindig úgy hozza, hogy ezt kell tennem. Persze ezt nem panaszként mondom:-).
Augusztus végén voltam hivatalos erre a kiváló és jó hangulatú esküvőre, Mosonmagyaróvárra. Igazi fergeteges buli volt a javából, rengeteg fiatallal.
Rendhagyó kreatív fotózásunk volt, ugyanis Adrienn fekete ruhát választott. Elég hamar megszoktam a szokatlan helyzetet. Jó nagy sétát tettünk egy közeli nagyvárosban, naplementéig fotózunk.
Katt a képre a sorozat megtekintéséhez.

Módosítás: ( 2011. november 13. vasárnap, 10:16 )
2011. október 07. péntek, 13:08
adminisztrátor
Tényleg nem tudok betelni a párok magasztalásával, Viki és Kari esküvőjén családtagként éreztem magam. Annyira kedves és figyelmes pár volt, hogy díszvendégként éreztem magam a lagzin. Egy egész budapest villa volt lefoglalva az esküvőjükre. Rolls Royce és két nagy nyerges kamion állt a szolgálatukra egész nap. A lényeg ismét a kreatív fotózáson volt, ami Velencében került megrendezésre. A gyönyörű olasz város számos érdekességet tartogatott a számunkra, két napig tartott a fotózás, a vőlegény nem túl nagy örömére:-).
Itt is nagyon meleg volt, de észre sem vettük az idő múlását, annyira belejöttünk a városnézésbe.
A szavak itt semmit nem érnek, amikor ennyi kép készült.
Katt a fotóra!

Módosítás: ( 2011. október 07. péntek, 13:20 )
2011. október 07. péntek, 12:58
adminisztrátor
Idén mindegyik párral kiváló kapcsolatot ápoltam, nagyon jól megértettük egymást, sok volt a közös nevező. Ibolya és Attila személyében is egy végtelenül aranyos párt ismerhettem meg. Sok időt töltöttünk együtt, mikor dolgoztunk és amikor utaztunk egyik helyről a másikra. Nagyon jól el tudtunk beszélgetni, sok érdekes dolgot hallottam a vőlegénytől a tűzről, mivel a foglalkozása tűzoltó. Szép, meghitt esküvőjük volt, vidéki hagyományokkal fűszerezve. A kreatív fotózás is jól sikerült, szép helyeken jártunk, sütött a nap rendesen. Sajnáltam, hogy vége lett a munkának, de remélem az élet még összehoz velük.
A vetítés megtekintéséhez katt a képre.

2011. október 07. péntek, 12:37
adminisztrátor
Augusztus első hétvégéjén Pestre szólt a meghívóm. Egész napos program aktív résztvevője voltam, így már reggel a fodrászüzlet vendége lettem. Itt kellett Hajni frizurájának és sminkjének az elkészültét rögzítenem. Utána a szülői házban egy kis öltözködés, majd a szertartások következtek. Ezek után pedig az elmaradhatatlan lagzi. Kiváló buli volt, a résztvevők nagyon jól érezték magukat, sokan ropták a táncot. A kreatív fotózásra egy másik időpontot szemeltünk ki, ami szintén Pesten készült. Nagy szerencsénk volt a helyszínekkel, olyan helyekre is bejutottunk, amiről nem is álmodtam, hogy sikerülhet. Ez köszönhető volt a manapság oly ritka pozitív gondolkodásnak és jóindulatnak.
Katt a képre a diavetítés megtekintéséhez!

2011. október 07. péntek, 12:27
adminisztrátor
Az idei szezon egyik legszínesebb és legizgalmasabb esküvőjén vehettem rész a nyár közepén. Rendhagyó módon a kreatív fotózás az esküvőt megelőzö hetekben rendeztük meg, méghozzá nem is akárhol. A pár jóvoltából az Isztriai - félszigeten. Háát mondhatom gyönyörű helyeken jártunk, összesen 50 órát fotóztunk kreatívot, éjjel - nappal. Kemény menet volt a 40 fokban, de bátran mondhatom, hogy megérte. Természetesen a nagy nap is kiválóra sikeredett. A Héderváry kastély adott otthont a fényes eseménynek, ahol már nem először jártam. Szeretek az ódon falak között fotózni, ezen a napon volt rá lehetőségem bőven. Na de nem is szaporítom tovább a szót, nézzük a slideshow-t.
Katt a képre!

2011. október 03. hétfő, 08:00
adminisztrátor
Elkészültem a Facebook-on hírdetett nyereményakció fotózásával. Szandra és István volt az a páros, akiket én fotózhattam. A fotózás mellett még kaptak egy egyéjszakás szállást a Hotel Wollner-ben, ami Sopron legszebb szállodája, valamint egy gyertyafényes vacsorával is kedveskedett nekik a hotel. A fotózás Sopron belvárosában és a környező vidéken zajlott. Szerencsére szép időnk volt, innentől meg már csak rajtunk múlt minden.:-)
Katt a képre a slide megtekintéséhez!

2011. szeptember 23. péntek, 07:13
adminisztrátor
Egy július végi esküvőre is hivatalos voltam egy falucskába, ami nem messze fekszik Soprontól. Bár a pár már nem ott él, az esküvőt mégis a szülőfalujukban rendezték meg. Szép gesztus ez a szülők felé és nem utolsósorban hangulatos is egy ilyen falusi lagzi. A menyasszony nővérei a szépségiparban dolgoznak, ezért a smink és a fodrász családon belül lett "elintézve". Mindezt persze a szülői házban, ahol az öltözködés folyamata is történt. Külön említést érdemel Ildi ruhája, ami nekem nagyon tetszett, könnyű volt fotózni és jól is állt a menyasszonynak. A templomi szertartás után elmentünk bulizni egyet a környék egyik vadászkastélyába. Jó hangulat volt, sok pillanat került megörökítésre. Egy kis pihi után pedig jőtt a kreatív fotózás.
Erről beszéljenek a képek.
Katt!

2011. szeptember 23. péntek, 07:04
adminisztrátor
A következő fejezetben Vikit és Lacit mutatom be az olvasóknak. A fotózás végeztével nagyon bántam, hogy időhiány miatt nem lehettem jelen a teljes esküvőn. Egy nagyon szimpatikus párt ismerhettem meg a személyükben, öröm volt minden perc, amit velük tölthettem. Az égiek is felkaroltak minket, ugyanis az időjárás is maximálisan velünk volt és helyszínekben is bővelkedtünk. Lehetetlennek látszó ötletek kerültek megvalósításra ezen a napon. Viki kiválóan pózolt a kamerának és rendkívül türelmes volt. Mondom ezt azért, mert a város legforgalmasabb hídján akartam készíteni egy képet, amit be is kellett világítani. Ez fél órába került:-)....de sikerült, köszönhetően a türelmüknek. Ezúton is köszönöm a pozitív hozzáállásukat!
Sok boldogságot Nektek!
Katt a képre a diavetítés megtekintéséhez.

2011. szeptember 14. szerda, 14:32
adminisztrátor
Egy zenész kollégám kért meg még az év elején, hogy kattintsak pár képet a kislánya esküvőjén. Gyorsan el is jött az idő, így részt vehettem egy igazán fergeteges buliban. Mondanom sem kell, hogy a zene kiváló volt, egész éjjel ment a tánc, így nem volt nehéz dolgom. Hétfőn pedig elmentünk egyet a környék terepegyenetlenségei közé fotózni egyet. Szerencsére szép időnk volt, bár a hegyi patakok mellett kifejezetten hideg volt, de még jól is esett a nagy meleg után ez a kis felfrissülés.
Katt a képre a diavetítés megtekintéséhez!

2011. szeptember 14. szerda, 14:18
adminisztrátor
Akik rendszeresen látogatják az oldalamat, biztosan emlékeznek Chen-re és Tibo-ra. Az év elején fotóztam az esküvőjüket, ahol a készülődés és a polgári ceremónia megörökítése volt a feladatom. Mivel az időjárás még nem volt megfelelő februárban, ezért megbeszéltük, hogy a kreatív képek elkészítését nyárra halasztjuk. Eljött az idő és útra keltünk. Egy filmtörténeti múzeumot céloztunk meg, ahol sok híres amerikai film egyes jeleneteit is forgatták. Engedélyt kaptunk a kiállítási részen való fotózáshoz és bejutottunk a díszletek egy részéhez is. Nagy élmény volt, sok volt az érdekes textúra, kiállítási darab és helyszín. Jól is jöttek a belső terek, mivel a szabadban nagyon meleg volt. Amikor kezdett alábbhagyni a hőség, elmentünk a környék híres pincéihez. Mindenhol szívesen fogadtak bennünket így sikerült ott is készítenünk pár fotót.
Katt a képre a slide megtekintéséhez!

Módosítás: ( 2011. szeptember 14. szerda, 14:28 )
2011. szeptember 08. csütörtök, 09:27
adminisztrátor
Már biztosan ismerős lesz a most következő pár a kedves látogatóknak. Eszterrel és janival úgy döntöttünk, hogy elmegyünk még egy pár helyre és készítünk még pár fotót.

A modern formákat vettük célba, mivel romantikus helyszínen már készültek képek az esküvő napján.

Mivel rengeteg időnk volt, ezért volt alkalmam használni kicsit időigényesebb világítási technikákat is.

Ehhez az időjárás is kedvezett, jó borús volt az ég, lógott az eső lába, sőt még a zivatarban is készítettünk képeket.

Mindannyian élveztük minden percét a fotózásnak és a nagy sikerre való tekintettel, folytatása következik.:-)

Hamarosan jelentkezünk újabb képekkel, már alig várom, hogy újra együtt dolgozhassunk.


2011. szeptember 01. csütörtök, 11:37
adminisztrátor
Júniusban megérkezett az első soproni pár. A dolog érdekessége az volt, hogy az esküvő mégsem Sopronban került megrendezésre, hanem egy szomszédos városkában. Alízt és Gergőt látásból már ismertem, boldogan fogadtam a meghívásukat. Szeretem az olyan készülődéseket, amik a szülői házban kerülnek megrendezésre, így van beleszólásunk az adott munkafolyamatok helyszínének a kiválasztásába. Nagyon kedves volt számomra a menyasszony frizurája, ami egy profin elkészített Marcell - hullám volt. Először dolgozhattam egy olyan házasságkötő terembe, ami szépen be volt rendezve, megfelelő volt a világítás, jók voltak a felületek. Utána egy megható templomi esküvő következett, majd egy fergeteges buli. A kreatív rész aznap készült, alapos tervezés alapján egy közeli városban. Mindenkinek hasonlóan jól sikerült esküvőt kívánok!
Katt a képre a slide megtekintéséhez!

Módosítás: ( 2011. szeptember 01. csütörtök, 11:49 )
2011. szeptember 01. csütörtök, 11:26
adminisztrátor
Egy nagyon kedves fiatal párocska hívott meg az esküvőjére, hogy kattintsak pár képet életük egyik legszebb napján. Egész nap velük voltam, kezdve a szépítkezéstől a buli derekáig. Helyi hagyományokban gazdag vidéki esküvő volt, amit nagyon élveztem. Az egyik emlékezetes rész a menyasszony hálószobájában készült készülődős rész volt. Érdekes, harsány színre festett szoba, sok tükör, megfelelő mennyiségű természetes fény. Hatalamas buliban volt részem a lagzin. A sok fiatal tánca "feltörte" a követ az étteremben, a szorgos vőfély szemernyit nem hagyta pihenni a násznépet. Kis pihenő után pedig elkészítettük a kreatív részt.
Beszéljenek tovább helyettem a képek.

2011. szeptember 01. csütörtök, 11:15
adminisztrátor
A nagy szezon végi hajtásban elkövettem egy óriási hibát...nem töltöttem fel a kész anyagokat a weboldalra. Több olvasóm is jelezte, hogy hiányolják a friss képanyagot, ezért most pótlom ezt a hiányosságot. Kezdjük a június elejével. Isabell és Konrad esküvőjére egy szomszédos országba voltam hivatalos. Nagyon kedves hegymászó párocskát ismerhettem meg a személyükben. A kreatív fotózás egy egészen exluzív helyen lett levezényelve. Itt döbbentem rá, hogy egy lehetőségekben gazdag helyen, egy laza párral, azért az esküvő napján is lehet tartalmas anyagot készíteni. Utána következett a polgári szertartás, majd egy állófogadás és egy vacsora. Buli nem volt, de így is lehett jó kis elkapott pillanatokra vadászni a gyönyörű kastély kertjében. Remélem még jó sok hegyet meg fognak mászni együtt, szép tartalmas életet kívánok nekik.
Katt a képre a slide megtekintéséhez!

2011. augusztus 15. hétfő, 15:11
adminisztrátor
Egy nagyon kedves és aranyos párt fogok most bemutatni. Viki és Kari immár 17 éve vannak együtt. Ez a mai világban hatalmas dolog....és hogy mennyire imádják egymást?
Kattintsanak a képre és rögtön kiderül.

Módosítás: ( 2011. augusztus 15. hétfő, 15:15 )
|
2011. július 19. kedd, 09:30
adminisztrátor
Beus és Andris eksüvője nem mindennapi programokkal volt fűszerezve. Egész napos részvételem volt a nagy napon, kezdve a sminktől egészen a fergetes lagzi közepéig. Tudni kell, hogy igazi falusi mennyegző vette kezdetét ezen a májusi napon. Aki élt és mozgott ott volt, segített, levest főzőtt, húst rántott. A húsleves 27 tyúkból készült, több száz karaj várt a prézlire, több száz liter árpaszörp és erjedt szőlőlé oltotta a seregnyi ember szomját. Öt tagú zenekar és egy mókás vőfély gondoskodott a kiváló hangulatról. A gépeimbe szaladtak az expók százával, de hát inkább így legyen, mint hogy unatkozzék az ember fia. Beus leszervezett egy kiadós kreatív fotózást, voltak nagyon jó ötletei, amihez kiváló időt is kaptunk. Ne feledkezzünk meg Andrisról sem, aki hősiesen bírta az amúgy eléggé megeröltető fotózást.
Katt a képre.

2011. július 19. kedd, 09:21
adminisztrátor
Amikor Erika és Szabi megkerestek, hogy örökítsem meg a fontos mozzanatokat életük legyszebb napján, már nem voltunk ismeretlenek egymásnak. Pályafutásom elején, Erika nővérének az esküvőjén is én dolgoztam. A szertartások ugynazokon a helyszíneken voltak, mint 4 évvel ezelőtt, ezért ismerős terepen dolgozhattam. A lagzin nem voltam jelen, viszont egy kiadós kreatív fotózást eszközöltünk itt Sopron közelében, leginkább a természetben.
Katt a képre a slide megtekintéséhez.

2011. június 21. kedd, 08:57
adminisztrátor
Egy májusi esküvőről fogok a következőkben beszámolni. Egész napos programom volt a párral, kezdve a készülődéstől, egészen a menyasszonytáncig. Mozgalmas nap volt az biztos. A polgári ceremóniáról, ami Ausztriában volt, úgy kergetett haza bennünket a nyár legnagyobb vihara. Szerencsénk volt, hogy kreatív fotózáskor még jó volt az idő. Említést érdemel még, hogy a készülődéskor a menyasszony saját magát sminkelte. Ilyen jellegű képek még nem volt a tarsolyomban, ezért is érdemes megnézni a komplett sorozatot. Volt még lovashintós felvonulás a Várkerületen, izgalmas kreatív fotózás, valamint nagy buli a lagzin.
Katt a képre a teljes anyag megtekintéséhez.

Módosítás: ( 2011. június 21. kedd, 09:08 )
2011. június 09. csütörtök, 07:18
adminisztrátor
Április 30-án került sor Kriszti és Endi esküvőjére. Egész napos programom volt velük, kezdve a készülődéstől, egészen a fergeteges lagziig. A fodrász és a smink a soproni Angelico szalonban készült, ami nagyon hangulatos kis helyszín, minden adva van az izgalmas képek elkészítéséhez. Újdonság volt számomra, hogy a polgármesteri szertartás egy felújított kolostorban volt, ami mellett meg is tartották a templomi szertartást is. Pazar belsőépítészeti remekmű volt a hely. A lagzi a balfi Panoráma étteremben került megrendezésre, ahol a sok fiatal hatalmas bulit csapott. A kreatív fotózás is tartogatott izgalmas dolgokat. Endi foglalkozása mezőgazdász, ezért a képeken felvonult egy óriási traktor, na meg persze a kedvenc motorkerékpár is.
Nem is írok többet, beszéljenek a képek.
Katt a fotóra!

2011. május 17. kedd, 09:06
adminisztrátor
Mindig ámulattal töltött el, amikor a neten, vagy a tv-ben megláttam egy futurisztikus épületet. Arra gondoltam ilyenkor, hogy milyen jó lenne egy ilyen helyen fotózni. Az álom valóra vált, Hévízen megépült a Zena beauty+med center, melynek a portfólióját én készíthettem el. Bátran állíthatom, hogy ez lett az ország legízlésesebb és legigényesebb épülete. Helyet kapott benne egy modern fodrászat, étterem, plasztikai sebészet, kozmetika és wellness. Lehetőség van a szállásra is, gyönyörűen berendezett szobák várják a vendégeket.
Néha nehezítette a munkát, hogy rengeteg volt a tükröződő felület, de sikerült ezt a problémát kiküszöbölni. Bőven volt természetes fény, nagyon jó kompozíciókra volt lehetőség és csodálatos textúrák voltak az épületben.
Aki arra jár mindenképpen nézze meg az épületet, érdemes.
A képre kattintva megtekinthető egy kis ízelítő.

Módosítás: ( 2011. május 17. kedd, 11:49 )
2011. május 05. csütörtök, 13:27
adminisztrátor
Esküvő, április elsején, na ilyenben sem volt még részem. Mivel szeretem az extrém dolgokat, ezért nagy lendülettel vetettem bele magamat a munkába. A sorozat elkészítésében nagy segítségemre volt egy egyedi, saját tervezésű ruhába bújt menyasszony és egy jól fotózható vőlegény. Két napig voltam a párral, az első nap a formaságok kerültek megörökítésre, az utána következő alkalommal pedig a kettőjükről szóló anyag. Szerencsére jó időnk volt a pár pedig kiválóan pózolt, így össze lehetett rakni egy tartalmas anyagot.
Katt a képre a teljes anyag megtekintéséhez.

2011. április 21. csütörtök, 09:29
adminisztrátor
Egy nagyon kedves és aranyos pár esküvjét fotózhattam március végén az egyik szomszédos városban. A megbízás egy polgári esküvőre egy kreatív fotózásra, majd egy családi vacsorára szólt. A hideg idő miatt a próbafotózás elmaradt, ezért úgy döntöttünk, hogy azt az esküvő napján tartjuk meg, majd május vége felé megyünk még egyet kirándulni, hogy elkészítsük az igazi kreatív fotókat. A "próbafotózás" első perceiben már észrevettem, hogy a párnak nincs is szüksége a gyakorlásra, a stresszoldásra, mert kiváló formában voltak. A fotózás végeztével örömmel nyugtáztam, hogy egy teljes értékű CS anyagot sikerült készítenem, amin semmi jele nincs az izgalomnak, az idegességnek (természetesen ettől függetlenül még tartunk egy session-t:-). A vacsoráról ejetnék még pár szót...olyan nagyszerű és igényes vendéglátásban volt részünk a Héderváry Kastélyban, hogy az örökre emlékezetes marad. A személyzet odaadása és az ételek nagyszerűsége bearanyozta az amúgy is felhőtlen napot.
A képre kattintva megtekinthető az aznapi munkánk, de még visszatérünk egy kiadós CS sorozattal a nyár elején.

2011. április 15. péntek, 17:22
adminisztrátor
Egy kora tavaszi esküvőről számolok most be, amit Győrben és környékén fotóztam. Krisztina és Zsolt esküvője a fotózást tekintve két napból állt. Rendhagyó módon a kreatív képek elkészítését a nagy nap elé tettük. Szerencsére nem kellett megfagynunk, vígan dolgozhattunk kabát nélkül a szabadban, sőt még fényünk is volt bőven. Kiváló helyszíneket sikerült szereznünk, ami az étteremtől nem esett messze, így másnap már ismerős terepre mehettem vissza. A templomi esküvő nagy élmény volt számomra, ugyanis most először dolgozhattam a Pannonhalmi Apátság ódon falai közt. A lagzi pedig a Viator étteremben került megrendezésre, ami egy domb tetejére épült és tiszta üveg az oldala. Páratlan kilátás nyílik így a környező területekre.
A képre kattintva megtekinthető a teljes képanyag.

Módosítás: ( 2011. április 15. péntek, 17:33 )
2011. március 28. hétfő, 12:47
adminisztrátor
A tél még tartogatott meglepetéseket a számomra. Judit és Imi esküvője a fővárosban lett megrendezve, méghozzá a héber szertartás jegyében.
Előtte még sort kerítettünk egy kis kreatív fotózásra is, aminek egy elegáns szálloda adott otthont. Judit az esküvő idején már kisbabát várt (aki már meg is született), ennek ellenére még egy kis szabadtéri fotózásra is sor került.
A zsinagógában tartott szertartás után egy vacsora következett egy nagyon nívós éttermben.
A teljes anyag a képre kattintva nézhető meg.

Módosítás: ( 2011. március 28. hétfő, 12:57 )
2011. március 28. hétfő, 11:06
adminisztrátor
A tél sem zajlott unalmasan, szerencsére akadt bőven házasulandó ebben a hideg évszakban is.
Egy vietnami pár keresett meg, hogy tartsak velük életük nagy napján. Egyenlőre a kreatív fotózás nem szerepel az anyagban, mivel azzal még várunk a megfelelő időjárásra.
Érdekes feladat volt a fotózás, mivel a szokások mások, mint nálunk. A menyasszony készülődése nagy esemény, jelen van az egész család, mindenki a lány körül sürög forog.
Utána mentünk a polgármesteri szertartásra, majd egy kis családi vacsora következett, ahol csupán egy órát voltam jelen.
Az anyag majd a kreatív résszel lesz teljes, amit a közeljövőben készítünk el, várhatóan szép helyszíneken.
Katt a képre a slideshow megtekintéséhez.

2010. január 28. csütörtök, 14:34
adminisztrátor
Tavaly óta szállítok ügyfeleimnek, kemény kötésű, vastag karton lappal ellátott albumokat.A nagy sikerre való tekintettel, továbbfejlesztettem a kínálatot.Szakítottam az eddigi megoldásokkal, amik már úgyis elöntötték a magyar piacot és egy teljesen egyedülálló dolgot kínálok.

A Magyar Esküvőfotós Szövetség szerződést kötött egy külföldi céggel, mely az egész világon szállít fotográfusoknak, egyedi albumokat.Tevékenységüket a magas minőség, a korszerű technika és a megbízhatóság jellemzi.

Világhírű könyvkötészetük a legmerészebb álmokat is megvalósítja.Köttethetünk alumíniumba, lefújathatjuk a lapok éleit 24 karátos arannyal, stb. A földön maradva is sok lehetőségünk van.Több tucat bőr és műbőr áll a rendelkezésre, a különböző dombornyomatokról nem is beszélve.

Az albumok, előzetes egyeztetés után megtekinthetők egy személyes találkozó alkalmával.
Módosítás: ( 2011. április 19. kedd, 16:42 )
|
|
|
|
|
|